Norvégország, én így szeretlek

2010. augusztus 29., vasárnap

fogyasztás - avagy az évi rendes ízfesztivál

A Mersmak, az egy matfesztivál. A mat, az meg élelmiszer. A smak, az meg íz. Szóval ha mindent összeadunk, akkor ez ideális esetben olyan élelmiszerek fesztiválja, amiknek íze is van. És tényleg. 
A belvárosnyi lejbosba mindenféle ízfokozó kerül: lengyel, pakisztáni, kínai, olasz, török, tatár, tót, román kavarog e szívben, gyakorlatilag az összes bevándorló náció beletesz egy csipetnyit. Mondjuk csendben megjegyzem, egy fia lecsót, egy kókadt darab pacalt, egy szottyadt szilvásgombócot nem láttam, annyit se, van még mit javítani ezen az össznépi eszemiszomon, na. 

Volt viszont hód. Annyira volt, hogy Vészhelyzeten és House-on edződött erősebb gyomrúak végigkövethették a hód dicsőséges felemelkedését és bukását a baktól a grillig, fene a gusztusukat. Én odáig bírtam (pedig!), hogy fekszik a hód aranyosan a bakon, és majd lesz vele valami, amit kösziszépen. 
Barátságosabbnak tűnt az ingyen reggeli, amit a fesztiválsátorban mindenki vályúhoz járulási jogon megkapott. Mondjuk ezt (is) szeretem ebben az országban. Fizeted az adódat, cserébe az egész úgy alapvetően rendben van, meg néha még kapsz is vissza valamit az arcodba. Például egy økonomisk frokostot, feltétlenül hódmenteset, a zsömle meg még meleg volt.

Azt azért meg kell jegyezni e helyütt, hogy a Mersmak nem magyarul van előadva. Nem a mértéktelen zabálásról, a kóstolók zsebbe és pofazacskóba töméséről, az ízléses utazási katalógus láttán történő egymás letaposásáról szól, sokkal inkább együttlétről, találkozásokról, napsütésben feredőzésről, mindenhol elpottyintgatott padokon, teraszokon ülésről, és persze gyerekekről. Ja, akinek nem jutott pad, terasz, itt segíthet magán, mert olyan viking isten nincs, hogy egy norvég a Mersmakon ne tudjon leülni, ha akar. 

Továbbá kérdezem tisztelettel: csak én vagyok olyan offtoba, hogy egész eddig azt hittem, a botkenyér magyar cserkész találmány??? Nem lehet elég messzi menni holmi felismerésekért. Nekem idáig kellett, amit helyi idő szerint egyáltalán nem bánok, hód ide, hód oda. 

2010. augusztus 26., csütörtök

fogyasztás - avagy a barnasajt

Számomra az eddig megtapasztalt (csekély) norvég gasztronómia abszolút mélypontja a barna sajt, a brunost. Ízlések és sajtok ugyan különbözőek, de szerintem ha én egy magyaroknak írott blogban azt mondom, a brunost a skandináv mesesajt, akkor egyszerre hányunk. Emlékszünk a mesesajtra, ugye. Mackó sajt alapú, ámde csokoládés, állítólag azért jött létre ez a mutáns, hogy a gyerekekkel megszerettesse a sajtot. Én speciel egyszer kóstoltam életemben, se többet, gyorsan felismertem, mutáns én leszek, ha még egy háromszöget lenyomok a torkomon. Esetleges rajongóknak mondom, ha létezik ilyen, a mesesajt visszatért a piacra, így néz ki most.


A brunost meg így - már a látványból is kiderül, hogy felmenőink együtt ették az őssajtot valami viking hajón vagy szürkemarha hátán ezer évvel ezelőtt, vond ki belőle a celofánt, és annyi.


A brunost édes és krémes, s kicsit eleve olyan íze van, mint amit már egyszer megettek, csakúgy, mint magyar rokonának. Nem csokis ugyan, viszont karamellás, az úgy lesz, hogy addig főzik a tejsavót, a kecsketejet és a tejszínt, ameddig a tejcukor meg nem karamellizálódik benne, ettől van a színe is. Jobb helyeken kecsketej + tehéntej mixtúra az alap, legjobb helyeken csak kecsketej. 
Sose gondoltad volna, de a termék tovább fokozható, ha nem volna már így is elég jó, plusz cukorral (???) és tejszínnel összekeverik, ebből lesz a prim, a barnasajt kenhető verziója. Félek megmutatni, de most már, ha belefogtunk...


Namost ez Pantone-skálára pontosan ugyanígy néz ki akkor is, amikor kifelé jön az emberből, azért ebbe ne gondoljunk bele jobban. Mert hogy gyerektől felnőttig brunost fogyasztók a jó norvégok, mit fogyasztók, évente 12 millió kilót gyártanak a mennyei mannából, egy norvég ugyanennyi idő alatt átlag 4 kilót megeszik ebből a... szarból. 

Hogy így el ne ragadtassam magam a végére. (És ezúton kérek elnézést a meseajt, brunost és hasonló élelmiszeripari termékek rajongóitól.)

2010. augusztus 24., kedd

csavarás hátra vetett szemmel - avagy az alacsony zöld emberek

Sietek előrebocsátani: az alacsony zöld emberek nem a Marsról jönnek. Mondanám, hogy: hanem a Tejútról, de mivel ez hitbéli kérdéseket feszeget, és igen messzire visz, nagy svunggal, maradjunk annyiban, hogy az alacsony emberek a kórházi óvoda zöld csoportjában (Grønn avdeling) nőnek, és közbe' tényleg. Van is nőnivalójuk, megfigyeltem, valóban elég alacsonyak még. 

Nem tudom, láttunk-e már annyira szőke embert, hogy már-már fehér a haja, de hozzá a szemöldöke és a szempillája is, kábé a térdhajlatunkig ér, olyan vékony, mint a gyufaszál, de azokra a lábakra azért felhúzza a felnőtt jelmeztárban talált - persze szigorúan felemás! - körömcipőt. Beklaffog, az arcán földöntúli mosoly, most akkor mi van mégis ezzel. Mindent megérdemelne ő, amit csak adni tudunk neki, de ehhez pontosan kellene tudnunk, mi az a minden, amire valóban szüksége van. A minden sokszor a legkevesebb.

Ami jön, nem panasz, tények, első napi tapasztalások, pici szakmai szösszenet, "nem szegi semmi se kedvem, köszönöm." (Szösz néne). Egy ideje tudom, hogy az ember úgyis csak akkor csinálja ebben a hivatásban azt, amit igazán szeretne, ha a sajátját csinálja, mert a dolog abszolút személyiségfüggő. 
Szóval azt azért ne gondoljuk, hogy ez óvodai csoport, ez bölcsődei csoport, abból is az a fajta, ahol annyi minden történik a gyerekek körül álló nap, hogy nem győzik lélekkel. Rejtekajtók mögül elő-előkerülnek a fröccsöntött műanyagok, amikkel nyilvánvalóan nem tudnak mit kezdeni. Tulajdonképpen gyerekmegőrzünk, abból iparkodik mindenki személyiségének megfelelően a legtöbbet kihozni, már ha létezik ilyen egyáltalán. 
Senki nem hibás, és mindenki az. Annak az alapvető hülyeségnek az áldozatai és csinálói vagyunk mindannyian (én is), hogy egy tizenegy hónapos (de még a két és fél éves is) bármilyen intézménybe menjen. A  tizenegy hónaposnak otthon kellene lennie az anyjával, ez lenne a élet rendje, ez az, amire szüksége van, és gyerek akkor van jól, ha azt kapja, amire szüksége van, és nem kapja azt, amire nincs szüksége. Ez a világban ma nem tudom, hol valósul (illetve de, egy helyet tudok, a zuglói Waldorf óvodát), de itt, Norvégországban sem, ezt már látom. Amitől a mi felelősségünk nem kisebb, sőt. Sőt. SŐT.

Mert lehet, hogy egyszer csak az alacsony emberek fogják magukat, és elmennek inkább a Marsra, minket meg jól itthagynak a fröccsöntött műanyaghalmon, és akkor majd istentelen rossz lesz nekünk. 

2010. augusztus 23., hétfő

angol sima - avagy a nemzetközi rákvacsora

Mielőtt bármi félreértés csak megkísérelné felütni a fejét: ez az este angolul zajlott. Nem is zajlhatott (de szép szó, istenem! vö. még zajolhatott) volna másképp, tekintve (még) botladozó norvég tudásunk és a beszédtematika egymásra hatását.  

Rákvacsora. Potosabban krepsvacsora. Nemzetközileg tálalva. A vendéglátó izlandi, kedves, állati vicces picimackófickó. Felesége svéd, náluk dívik az évnek ebben a szakában a kreps-evés, mondhatni hagyományos svéd rákvacsora akkor ez. Gyerekek izlandi-svéd-norvégok. Norvég szomszéd, thai feleséggel, norvég-thai gyerekek. Iráni pathológus család nélkül, és a magyar delegáció. A halmazok metszete főleg az angol nyelv. 

Minél több főre prezentálsz rákvacsorát, annál nagyobb kertes házban érdemes lakni. A rákvacsorával termeled ugyanis a legtöbb szerves hulladékot százon. (Persze itt ingyen kapod a komposztáló szettet, ha csillapíthatatlan komposztálási vágy serken benned.) Cserébe türelemre tanít, és gyanús, hogy erkölcsi hatóereje is van, hogy tudniiliik mocskos sok munka egy kis falatért. Meg kell érte dolgozni, na. De legalább finom. Már ha abba nem gondolsz bele, hogy ezeket élve kell a vízbe tenni. Humanitárius okokból lobogóba, hogy legalább gyorsan degeljenek. Plusz ahogy rádnéz a gombszemével. Teddyrák. 

Ezek a "zárkózott" skandinávok meg teli szájjal kacagnak. Azt pláne a legvadabb álmaimban nem gondoltam, hogy este tízkor a norvég oktatási rendszer politikai vonatkozásairól fogunk beszélgetni. 

Az izlandi-svéd-norvég gyerekek friss-ropogós magyar nemezgolyókat kaptak ajándékba. Kultúrák, ha egymásra hatnak. A thai kapcsolaton még dolgozom. 


2010. augusztus 20., péntek

csavart sima - avagy az üvegtáblák furfangja

Komolyan azt hittük, szar. Ki is hordtam lábon egy hátsó fali sztrókot, mert eddig úgy tűnt, itt minden ki van találva. Így múlik el Norvégország dicsősége, itt véreznek el az erkélyen az üvegtábla-ügyön?! A szívem szakad.

Na, az üvegtáblarendszer az erkélyen annyira van kitalálva, hogy nem érte föl a csökött bevándorló agyunk. Mondjuk műszaki tálentumok is vagyunk, teszem hozzá. A biciklimet le tudom kötni, ha jó napom van.

Van ez az üveges erkély. Húznánk el az üvegtáblákat, nem megy, az istennek se, tán eltörik, ha még egy kicsit feszegetjük, esélyes. Van neki egy eleje, istókzicsi, hogy ott kell valamit csinálni, de mit. Se telefonos segítség, se vágópista, aki olyan okos, hogy a "segébe is felye van" (Weöres Sándor, hozzávetőlegesen), se pénz, se posztó. És egyszer csak bekattan. A megoldás is, a tábla is. "Elébb kibaltázzuk, kérem." (Örkény) Meg köll nyomni, anyukám, picit csak, hogy a tetején kattanjék. Akkor megy engedelmesen a sínben, addig, amíg az alján lévő pöcökig nem ér. Ott muszájlik megállni, de már akkor csukva is van. Visszafele ugyanez inverzben. Nyitva. Csukva. Nyitva, csukva. Üvegtáblacsikicsuki. Üvegtáblák találkozása szabad.

Ha a magyar lelemény fölfejti a norvég leleményt, hej, be sok öröm is van abban! Picit mi kullogunk utánuk, de attól még örülünk, úgy-e.

2010. augusztus 19., csütörtök

egy sima - avagy az állásinterjú

Elég korán felfedeztem a kórházi óvodát. Ahova a kórházi dolgozók gyerekei járnak.
Meg én. Állásinterjúra.
Első látásra szerelem: kert, ahol a gyerekek dolgoznak, ásatási munkálatok, hatalmas udvar, sok zöld. Mindez négy percre tőlünk.

S mivel az élet egy füttyszó, menten jött is Bjørn, aki izlandi és pathológus, hogy nem szeretnék-e ott dolgozni. Jaj, Bjørnbarátom, hát dehogynem. Arra persze senki nem kérte, hogy szervezzen le egy interjút a vezető óvónővel, de hát a jó norvég (még ha izlandi is) ott segít, ahol tud. Mintha 12 pontba lenne nekik szedve, vagymi.
Úgyhogy ültem én ma a norvég óvodában, egy héttel azután, hogy a lábam betettem az országba, és Kokas Klára pedagógiájáról beszéltem. Jó, egyelőre angolul, de jön még jegesmedvére szalonna.

Ebben az óvodában a norvég gyerekek köszönik, jól vannak. Már első ránézésre is. Annyit vannak a szabadban, amennyit bírnak. Kint is alszanak. Kötelező felszerelés a vízhatlan ruha, abban járják az erdőt, folyópartot, hajóznak, ásnak, teszik a dolguk. Kevés fröccsöntött játék, annál több fű-fa-virág, kreativitás. Mérsékelt felnőtt-belebeszélés az életükbe, viszont mindig van ott egy felnőtt, ha szükségük van rá.
Eddig kifejezetten tetszik, amit láttam. Látnék többet is, bárha.

Már elfelé jöttem. Az udvaron egy kisasszonyka állt a mászókán. Megkérdezte, hogy hívnak. Megmondtam. Erre egy korrekt norvég monológba fogott, bólogattam, mosolyogtunk, és minden fontosat akkor meg is beszéltünk. Selmát egyáltalán nem zavarta, hogy nem beszélem a nyelvét.
Ide vonatkozó remény: a többieket sem fogja.

2010. augusztus 18., szerda

csavarás előre vetett szemmel - avagy a frizbigolf esete

Egy konkrét erdő mellett lakunk, és erdő mellett - a rigmussal ellentétben - igenis jó lakni. 

Még akkor is, ha egy átlagos péntek délután az ember, kezdő norvég lévén belegyalogol egy frizbigolf versenybe. (Ld. még frisbeegolfdiscgolf.) Jó, persze szalaggal le volt zárva az egyik erdei út, meg el is olvastuk a norvég kiírást, szépek a norvég kiírások, hát még ha értenénk. De hát a kis oldalszütyős emberek meg, akik átlépik a szalagot, kiírásra fittyet hányva? Nekik szabad? A derék magyar bevándorló meg álljon a fenyves szélén szomorúan?!

A táskások, na, ők voltak a versenyzők. A frizbigolfisták. Ha csak úgy nem.
Megfigyeltem már, hogy itt mindenre van táska, frizbigolfra is. Frizbigolftáska. Viszik, mennek, dobnak. Láncos kosarakat kell elképzelni, akkor ér a találat, ha csörög. Itt ez a népnemzeti errecsörögadió. Értjük, ugye. Nem a tévé előtt ül, hanem fogja a cimborákat, és hármasával-négyesével davaj az erdőbe. 
A fák között mindenhol táblák, amik jelzik, honnan kell dobni, dobólap (azon állnak), az az ügyes, aki minél kevesebb dobással eléri a következő célt. A végén az nyer, aki mindent összevetve legkevesebbet dobva csörgetett. Meg tulajdonképp mindenki, aki eltöltött 4-5 órát a szabadban, maradjunk annyiban. 

Nem frizibigolfozóknak mondom: ha meg akarsz halni, bátran szedd össze a szerinted elhagyott frizibiket az aljnövényzetből. Biztos, hogy ahogy hozzányúlsz, megcsendül az ezüsterdő, és előpenderül egy dobóállás mögül a Hétszűnyű Kapanyányi Rénszarvas. 


2010. augusztus 17., kedd

egy fjordított - avagy az éjszaka csodái

Most nem azért, mert nem tudtam aludni első éjszaka a szállodában, de.

Az éjjeli revü a matracokkal való hadakozásról szólt.
Matracokkal táncoló.
Ezek ugyanis matracot tesznek a matrac tetejére. És arra egy matracot. Az egész építmény csúcsára még egy matracot, és biztos, ami biztos, egy matraccal lenyomatják az egész hóbelevancot. Az ágy meg már eleve is magas.
Namost ez nem tudom, kinek jó. Egyfelől a plafonig ér, tehát egy óvatlan pillanatban biztos, hogy bekúrod a fejed. Másfelől nem tudsz olyan szögben aludni, hogy ne kelljen attól rettegned, mindjárt leesel. Szerencsére nem zuhansz nagyot, 3-4 méterecske az egész.

Soha nem volt isiászod, a családba se senkinek, most majd lesz. Nagyanyád fog a hátán bevinni a kórházba, közben cigánykerekezik, hozzád képest.

Másnap megjöttek a bútorok, hála a költöztetőcégek istenének.

egy sima - avagy a megérkezés

Hogy majd cirkulálunk az osloi reptéren a vonatot keresve. Körbe-körbe-karikába, mi? Ó, balgaság, magyar a neved.
Helyette kiszálltunk, megkérdeztük, mondták, jobbra. Közel van? Közel. ("Cö-cö..." - idézet a rosszabb májamtól.) Összeszedtük a cekkereket, jobbra tértünk, és ott volt. Már-már zavarbaejtően azonnal. Gardemoen Togstation.

16.08-kor indul a vonat. ("Cö-cö..." stb.) 16.06-kor begurult, 16.08-kor elindult. Külön kocsi a kisállattal utazóknak, külön a kisgyerekeseknek, külön a nagyanyám térgye kalácsának.

Jött kalauz is. Nekem gyanús, hogy a Mikulás volt, nyári keresetkiegészítés. Adom a jegyet, rá se néz. Hova utazunk. Skienbe. Akkor föl kelletik tenni a bőröndöket (16-20 kiló per). És fölrakta. Jó utat, kösziszépen. Tűszentakk.

Az automatából meg bébirépát vettem.
A zacskóját meg bedobtam az erre a célra szentesített szemeteszsákba.

19.38, böcsült érkezés.
Aki kitalálja, mikor ért be a vonat Skienbe, kap egy bébirépát.