A belvárosnyi lejbosba mindenféle ízfokozó kerül: lengyel, pakisztáni, kínai, olasz, török, tatár, tót, román kavarog e szívben, gyakorlatilag az összes bevándorló náció beletesz egy csipetnyit. Mondjuk csendben megjegyzem, egy fia lecsót, egy kókadt darab pacalt, egy szottyadt szilvásgombócot nem láttam, annyit se, van még mit javítani ezen az össznépi eszemiszomon, na.
Volt viszont hód. Annyira volt, hogy Vészhelyzeten és House-on edződött erősebb gyomrúak végigkövethették a hód dicsőséges felemelkedését és bukását a baktól a grillig, fene a gusztusukat. Én odáig bírtam (pedig!), hogy fekszik a hód aranyosan a bakon, és majd lesz vele valami, amit kösziszépen.
Barátságosabbnak tűnt az ingyen reggeli, amit a fesztiválsátorban mindenki vályúhoz járulási jogon megkapott. Mondjuk ezt (is) szeretem ebben az országban. Fizeted az adódat, cserébe az egész úgy alapvetően rendben van, meg néha még kapsz is vissza valamit az arcodba. Például egy økonomisk frokostot, feltétlenül hódmenteset, a zsömle meg még meleg volt.
Azt azért meg kell jegyezni e helyütt, hogy a Mersmak nem magyarul van előadva. Nem a mértéktelen zabálásról, a kóstolók zsebbe és pofazacskóba töméséről, az ízléses utazási katalógus láttán történő egymás letaposásáról szól, sokkal inkább együttlétről, találkozásokról, napsütésben feredőzésről, mindenhol elpottyintgatott padokon, teraszokon ülésről, és persze gyerekekről. Ja, akinek nem jutott pad, terasz, itt segíthet magán, mert olyan viking isten nincs, hogy egy norvég a Mersmakon ne tudjon leülni, ha akar.
Továbbá kérdezem tisztelettel: csak én vagyok olyan offtoba, hogy egész eddig azt hittem, a botkenyér magyar cserkész találmány??? Nem lehet elég messzi menni holmi felismerésekért. Nekem idáig kellett, amit helyi idő szerint egyáltalán nem bánok, hód ide, hód oda.