egy sima - avagy oslo első látásra

Egyszer csak kaptunk egy levelet a banktól, illetve paralel egy szerényebb idegösszeomlást, úgymond beidegződésileg, mi a büdös francot akarhat a bank, ha egy bank akar valamit, abból az életbe ki nem jövünk jól. Igen, de ez most az ittben van, ezt néha hajlamos vagyok elfelejteni. 

A bank azt akarta, hogy menjünk Oslóba megnézni a Mamma mia mjuzikelt, azt eredetit, olcsóért, nem kellett kétszer akarnia.

Tízkor indultunk, banki busszal, értsd: tízkor. Tizenegykor megetettek, megitattak, ugyan én bort csak akkor iszom, ha már nagyon muszáj, az ilyen muszájlós helyzeteket meg iparkodom elkerülni, de ezt azért elhoztam, mert ilyent én még nem pipáltam, zacskós bor, volt fehérben is, de ez a veres jobban csúszott, ha jól figyeltem,. fejenként kettőt-hármat gurintottak le a jó norvégok, na lett is olyan móka-kacagás, mire a fővárosba értünk, hogy csuda. 

Ebéd után a rajparancsnok, egy állati vicces fickó a banktól kiosztott egy papírt, rajta kis szöveg az előadásról és az ő telefonszáma, mert ugye okos felnőtt emberek vagyunk, de sose lehet tudni, még bankos fényvisszaverőt is osztott ajándékba, hátha nem vernénk vissza eléggé a fényt, amely fényen mondjuk aznap konkrétan nem volt mit visszaverni, verte volna inkább vissza a Lúdas Matyi a norvég aignerszilárdon háromszor, mert álló nap esett az eső. 

Ez persze a norvégokat egyáltalán nem zavarta, boldogan ültek Oslóban mindenféle teraszokon, Oslóban kávézót kell nyitni, ez egészen biztos, vagy bármilyenezőt, ahova be lehet ülni, lehet enni-inni, dohányozni. 

Oslo egy jó város, még esőben is. Mondjuk egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy a Madách téren vagyok, de aztán hamar kiderült: nem. 

Emberméretű, emberléptékű város, villamossal, parkokkal, terekkel, számolhatatlan fával, a világ legrondább városháza épületével (bár erről megoszlanak a vélemények, de aki hallott már olyanról, aki ismer olyat, aki egyszer beszélt egy olyannal, akinek tetszett, az szóljon már, köszi), ezer kávézóval, sirályokkal, hajókkal, fjorddal. 

És Mamma mia mjuzikellel, a legjobb helyeket prezentálta a bank, és szerencsére nem is voltunk sokan, úgy kábé húszezren. Odaléptem egy biztonsági őrhöz előadás előtt, megkérdezni, be lehet-e vinni a vizesüveget, vagy hajítsuk el, mielőtt behatolunk. Nem értette a kérdést, föl se merül, hogy vizes palackkal fogod egy óvatlan pillanatban fejbe baszarintani a székszomszédodat, ne adj isten azért jelent csődöt a színház, mert nem vettél a büfében ásványvizet, hanem iszod a magadét.

A Mamma Mia jó, egy ilyen esős napon még jobb. Mondjuk úgy soha senki még és már, mint Meryl Streep, de azért a végén jóleső borzongással ordítottam én is, hogy jaaaaaa, amikor a színpadról elhangzott: "Hallo Oslo! Vil dere en til?" (Akartok még egyet?), és felállva roptam uszkve tizenkilencezer kilencszázkilencvenkilenc norvéggal együtt a Waterloo-ra.

Énrám bank még nem volt ilyen jó hatással ennek előtte.

egy sima - avagy a misjonskirke

A hozzánk legközelebb eső közért a Rema1000, de nem is ez az érdekes, hanem hogy ehhez hátulról hozzá van ragasztva egy másik épület, a Skien Misjonskirke, a misszionárius templom. Érdekes kombináció, túinván, táplálék testnek és léleknek, egy tető alatt, a tégla a bolt, a barna a templom. 

A minap a közért előtt láttunk egy táblát: høstbasar a templomban este hatkor, őszi bazár, gondoltuk, hátha találunk valami jóféle vásárfiát, én konkrétan gyapjúzoknit szeretnék, úgyhogy elmentünk a bazárba. Ami pont nem az volt, amire gondoltunk, viszont valami egész más: rengeteg ember, előttük kis cédulák, azokon számok, millió holmi egy hosszú asztalon, elöl egy néni egy sorsoló készség segítségével ontja magából a számokat, akinél ott van a szám, jelentkezik, és kapja a gyapjútakarót, gyümölcstálat, gyertyát, varrógépet, miegyebet. 

Jó, hát akkor ez nem a mi bulink, egyébként is hat után egy perccel értünk, ami Norvégországban azt jelenti, hogy pontosan egy perccel előtte elkezdődött a program. De mindjárt odapenderült egy asszony, hogy hallo, de örül, hogy ott vagyunk, s megest a kezünkbe nyomott 5 cédulát, darabonként 8-8 számmal, mondom, mivel tartozom, jaj, ne vicceljek, örül, hogy itt vagyunk, reméli, nyerünk. Ilyenek ezek, meg lehet szokni.

Túl azon, hogy a számnevek gyakorlásának legjobb terepe volt az őszi bazár, a rózsaszínt nyertem, a másikat meg ajándékba kaptuk, gyorsan el is kellett olvasnom Szabó Magdától a Születésnapot újra, ezredjére, hogy magyar és norvég ciklámenek összekapcsolódhassanak az éterben. 

Természetesen odapenderült a lelkész is, a régi is, az új is, meg egyáltalán mindenkinek volt egy jó szava, többeket meg már eleve ismertünk, mert egy házban lakunk. Például a tényleg nem fiatal nénit, aki a bazár szünetében felálló zenekarban basszusgitározott, teljes átéléssel. 

Ennek nem tudok megszűnni örülni, hogy az idősek abszolút jelen vannak a társadalomban, tevékenyen, piros pulóverben, basszusgitárral, ki hogyan. Kedvenceim a barátnő-nénik, akik az erdőben sétálnak, ugyanolyan széldzsekijük van, mint nekünk volt áltisiben, ha nagyon akartuk, hogy tudják a többiek is: mi barátok vagyunk. 

Így kerültünk aztán a balalajka-koncertre is, illetve nem csak balalajka volt az, de hát egy orosz zenekarban mégiscsak az a lényeg. Az Ecclesiastes nevű orosz formáció dalolt, kifejezetten szépen, és meg kell mondjam, az orosz nyelven előadott spirituálé eléggé szívderítő, de persze volt kalinka is, mi jégyem, jégyem sajnos nem, pedig azt még tudtam volna énekelni is velük. 

Viszont ezek a jó templomiak nem hagynak békén, hogy menjek én az ő gospel kórusukba énekelni, és ha továbbra is ilyen jól viselik magukat, megyek is. 

csavart sima - avagy a mőte

Ez itten, kérem, a mőték országa, de mindenesetre a mőték óvodája. Møte, azaz megbeszélés. Nem összekeverendő a samtale-val, ami megbeszélést jelent. Csak vicceltem: a samtale, az beszélgetés.

Nem tudom, más munkahelyen ez hogy van, de én életemben ennyit nem üléseztem, mint amióta itt élek, lassan mőtegumó nő a seggemen. A mőtéknek egy nagyon fontos közös tulajdonságuk van: sokkal kevesebb dologról (esetleg: semmiről nem) szólnak, mint amilyen hosszúak és gyakoriak. 

Na most a mőte nem csak úgy hűbelebalázs módjára van, sőt, eleve nem csak úgy mőte.

Morgenmøte, hogy jól induljon a nap, minden reggel, ez mondjuk csak 10 perc, minden csoportból egyvalaki elmondja, hány gyerek, hány felnőtt van aznap a csoportban, van-e valakinek valami különös nyavalyája, még ennek van a legtöbb értelme amúgy.
Avdelingsmøte, csoportmegbeszélés, hogy jó induljon a kedd, minden kedden egy óra. Általában véve semmi értelme, de ezt a világért sem árulnánk el, sőt nagyon komoly arccal üljük végig, és soha egyetlen perccel előbb abba nem hagyjuk. 

Foreldremøte, ez a klasszikus szülői értekezlet, estéli órán, de annyira, hogy a legutóbbiról fél tízkor értem haza, akkor már majdnem leestem arccal előre a székről, amikor közösen elénekeltük minden gyerek neki dedikált dalát, minek, kérdem amúgy tisztelettel, nem tűntek a szülők sem boldogabbnak este kilenckor a Lille Petter Edderkopptól, ahogy elnéztem. Viszont ez a két-három óra később elszámolható - pénzben vagy munkaórában, a dolgozó kedve szerént, ez mondjuk jó gondolat. Ugyanez igaz egyébként a következő mőtére is, így van nekem már egy teljes munkanapom pluszban.   

Personalmøte, havonta egyszer esedékes, az összes dolgozó összeül este öttől nyolcig, általában csütörtökön, ami azért szuper, mert addigra már pont eléggé fáradtak vagyunk ahhoz, hogy még beszéljünk a semminek az ő önvalójáról három órán keresztül. Erről is elmondható, hogy többnyire semmi értelme, utáltam is eléggé, ám a múltkor kellemes meglepetés ért.

Négy csoportra oszolva kelletett különvonulni ún. dialogspil, párbeszédjáték céljából. Az asztalon papírkupacok hevertek, szám szerint három: barn (gyerek), voksne (felnőttek), foreldre (szülők), a kupacokban 3-3 papír. A menet a következő: a dialogspil vezetője felfordítja az első papírt, amin áll egy mondat, és vele kezdve sorban mindenki elmondja őszinte gondolatait arról a mondatról. A beszélőt véleményezni semmilyen módon nem lehet, kérdés feltevése is tilos.

A gondolatok, amelyekre legutóbb reflektálni kellett:

GYEREK KUPAC
1. Nincs mindig időm arra, hogy foglalkozzam egy gyerekkel.
2. Szeretnem kellene minden gyereket.
3. Egy egy év alatti gyereknek nem szabadna 6 óránál többet az óvodában töltenie.

FELNŐTT KUPAC
1. Minden kollégámat üdvözlöm, amikor megérkezem reggel.
2. Tudom, melyik feladat kihez tartozik, és mindig elvégzem a feladataimat.
3. Jó kommunikációs kapcsolatban vagyok minden kollégámmal.

SZÜLŐ KUPAC
1. A szülők mindig a legjobbat akarják a gyereküknek.
2. Megfelelek a szülők igényeinek, kívánságainak.
3. Mindig mosolygok minden szülőre.

A dolog "egyszerűen" arról szól, hogy te szembenézel azzal, mit gondolsz egy adott kérdésről, illetve azzal, hogy mások mit gondolnak róla, akik nem mellesleg a munkatársaid.

Zseniális találmány, nálam minden mőték legjobbikává avanzsált ezen programpont által a perszonálmőte. Arról nem beszélve, hogy mivel igen hosszú, két-három tálca sütemény, kávé, tea is kíséri az eseményt, a mőték istene tartsa meg ezt a jó szokást.

egy sima - avagy a fjord

A tengerről öreg tanárom, a veszprémi költő, aki azóta hazament az időbe, a drága Kemény Géza bácsi fog eszembe jutni, amíg élek. Ő mondta egyszer, amikor látogatóban voltunk nála: "életem legnagyobb élménye a tenger, mert még sosem láttam", úgyhogy én minden alkalommal, ha megyek a tengerhez, ővele együtt megyek, viszem magammal a zsebemben, onnan kukucskál Géza bácsi, együtt nézzük a tengert, és együtt örülünk. 

De hogy ha nem is csak a tengert, hanem életed első fjordját látod, hát hogy az milyen, Géza bácsi, remélem, láttad te is a zsebből. Megrendítő élmény, mész gyanútlanul, olyan, mintha folyó mellett mennél, de már a tenger az, s egyszer csak kitágul a horizont, az ég egy szempillantás alatt rásimul a vízre, hogy győzze őket elválasztani utána már csak a második nap mindig újraszülető ereje, és ott van akkor benne minden évszázad, amíg vájta, véste a gleccser a követ, hogy nyisson örök kaput a sziklafalban a víznek, állsz a kapuban, és sehol máshol nem akarsz már lenni, nem lépni sem előre, sem hátra, tapodtat sem, csak állni a kint és a bent találkozásánál, a metszésben, és lenni maga a középpont. 

Langesundban esett a találkozás, ez a hozzánk legközelebbi fjord, a kis település Bamble része, tulajdonképpen zsákfalu, csak a zsák vége a tenger. Fehér, fehér és fehér. Néha kék. Esetleg vörös. A házak, a virágok, a ládák, a kövek, a hajók a vízen, a korlátok, a függönyök, a koszorúk az ajtón, a jóllakott macska, mind olyan egyértelműséggel szépek, hogy még a hangodat is halkabbra veszed, mintha ott se lennél, te csak figyelhess, téged észre se vegyen senki. 

Ott voltam a világ végén. És ott, a világ végén tényleg semmi másra nem vágyik már az ember: ő már ne legyen látható, csak ő láthasson, s ha már emberként jött ide, láthasson még egy kicsit tovább. 

Jól mondom, Géza bácsi?

egy sima - avagy a fritidspark

Eddig bírtam, két keserves, fürdőkád nélküli hónap, és kevés híján bejelentkeztem nagytiborhoz, aki a helyi magyar pszichiáter, szerintem nyugodtan szakosodhatna kádelvonási tünetekben szenvedő bevándorlókra. Ez így tarthatatlan volt, be kellett látnom, annál is inkább, mert az ország legnagyobb szabadidőparkja mellett lakom, mi az öreg istenért nem mentem már oda két hónappal ezelőtt, ahol annyi víz van, mint a világ összes bojlerében egyszerre. A világbojler norvég leányvállalata.

Igaz, hogy ez akkor egy nagy közös fürdőkád, de azt már megfigyeltem, hogy a norvég közös lovaknak nem túros a hátuk (vigyázat! nem túrós, a dolog a szláv eredetű túr 'fekély, seb' szóból származik), reménykedtem, hogy a közös norvég fürdéseknek sem. Illetve hogy azoknak pláne nem.

És nem az. De még csak nem is gombás. Annyira nem, hogy az egész hóbelevanc úgy kezdődik - miután  megkaptad a kis órácskádat, valójában a kulcsodat a szekrényhez, és behatoltál az objektumba -, hogy izibe' le kell venned a cipődet, és az erre kialakított polcra tenned, és feredőzés közben egyetlen percig nem félni attól, hogy mire kijössz, nem lesz meg. Meglesz.

Onnan meztélláb elcsattogsz az egyik szekrényhez, amelyik szimpatikus, ez egy szabad ország, de érdemes olyat választani, amit meg is jegyzel, különben mehetel haza cipőben, vizes fürdőruhában, az se rossz mondjuk, de akkor bérletet nem érdemes venni. 

Berámolsz a szekrénybe, becsukod, pittyen, a szekrénycsoporthoz tartozó leolvasó felismeri a becsukott szekrényt, mondja, nyolcas, odatartod az órádat, bezárja, visszafele ugyanez fjordítva. Hatszázvalameddig láttam szekrényszámot, de nem kizárt, hogy megugorjuk az ezrest, mondom, ez egy  nagy szabadidőközpont. Külön férfi-női öltözővel nem bajlódtak, mert öltözőkabinok is vannak, bemész, vetkezel, öltözöl szál egyedül, kijössz, szekrény, pakolsz, csuksz, pittyen, innen meg már ismered. De ha úgy érzed, ez nem fog menni, megnézhetsz a ceremóniáról egy videót a bejáratnál vagy a weboldalukon. 

A medencetér egy kisebb repülőgéphangár.
Hullámfürdő, nagy medence, kis medence, hideg vizes medence, meleg vizes medence, töltött medence, üres medence, kerek medence, szögletes medence, nugátkrémes medence, gyerekmedence, terápiás medence, dzsakuzzi, ugródeszka, csúszda, mászófal, szauna. És senki nem taposta le a lábamat, nem könyökölt a hasnyálmirigyembe, nem ordított a fülembe, egyáltalán nem csinált semmi olyat, ami a nyugalom megzavarására alkalmas lett volna. 

Pedig tele volt gyerekkel, ez kedvelt vasárnapi program errefelé, csendben megjegyzem, hogy gyengébb idegzetű egyedülálló - és feltehetően még az együttállás előtt álló - leányoknak nem javaslom, az egy négyzetméterre eső szép szál, félmeztelen norvég férfiak száma ugyan ebben az objektumban a legmagasabb, viszont minimum egy, de inkább kettő vagy három alacsony ember szaladgál a lábuk körül, és lehet, hogy anyu a három nagyobbikkal maradt otthon ozsonnát készíteni. De hát én edzett vagyok, ugye, és itt még azt is szívesen veszik a szülők, ha rámosolyogsz a gyerekükre, nem gondolják azt azonnal, hogy te vagy a dzsakuzzis gyilkos. 

Nekem ez az egy látogatás gusztust csinált, köszönöm, átmenetileg megfelelő lesz a fürdőkád helyett. 

egy fjordított - avagy a játékbolt

Az addig oké, hogy oda megyünk lakni, ahol tejet kapni, pipa, lehet is, de én azt hittem, oda is megyünk lakni, ahol fajátékot lehet kapni, csak ha az ablakon  kinézek, hetven fát látok, és mind magasabb, mint amit eddig elgondolni mertem fából. Szóval fa van bőven, nem mintha azt akarnám, hogy a környező erdő fakockává, falovacskává, favaskarikává transzmutálódjon, de azért egyet-kettőt be lehetne áldozni. 

Szakmai ártalom: én játékboltba nem bírok agyvérzés nélkül bemenni. Meg-megállok, körbenézek, az összes idegvégződésem kisül, ráadásul egyszerre, képzelem a négy-öt évesét, látvány, anyagok, színek, fények, hangok, és kapom máris az agyvérzést. Agyfaszt, ahogy baráti körben mondani szoktam. És ez itt sincs másképp, amin őszintén meglepődtem, még ha ezért benevezhetnék a "legnaivabb magyar bevándorló Norvégiában" plecsnire, akkor is. 

Két polc. Két kókadt polc, kids wood felirattal, a bolt legsarkában, egy nő állt előtte egy dobozzal, aztán azt is visszatette, én meg könnybe lábadt szemmel és szívvel gondoltam a Fakopáncs nevű kereskedelmi egységre, odahaza.

Pláza-béli játékbolt volt ugyan, nem tagadom, ez azért felrajzol egy minőségbéli ívet eleve, de én tényleg reménykedtem. A feladat viszont szép: föllelni a norvég fajátékokat az alábbiak feledtetése érdekében, mint például

más kicsi póniija, mer' az enyém nem, az istókzicsi

korai steffigráfra hajazó hercegnő, egyenesen a fröccsöntödéből

hidrokefál bmx-es lány, leárazva, nem fogy, de fel nem foghatom, miért

hidrokefál vendéglátós macska

műhörcsög tartozékokkal, és itt most kihagyok egy-két mondatot

cumizó macska, nem tudom, kinek jutott eszébe, de neki már megérte megszületni

gumibuzogányok, hátha egyszer igazival is egymásnak mennek, ne vegyük el az esélyt

jelmezek, nem tudom, ki adja rá a gyerekére, de lelke rajta

s végül, de korántsem utolsósorban, hogy tudja az a büdös kölyök: mindez nem ingyen van ám

csavarás előre vetett szemmel - avagy hókon

Tetszik nekem ez a norvég koronaherceg, ez a Haakon. (ejtsd: hókon)

Közeli ismerőseim, akik az elmúlt néhány év ízlésbéli irányultságát e tekintetben ismerik, megest felsikítanak majd, amint meglátják a fizimiskáját. Ez a zsánerem, no.

Mondjuk akár hókon is nyomhatnám őt vagy esetleg magamat a szeme láttára egy szívlapáttal, oda se hederintene ez a Haakon (reméljük), amióta 2001-ben elvette Mette-Maritot, aki egyébként tök helyes. 

Lett gyorsan három gyerekük is, az egyiket MM hozta magával, a másik kettő királyi sarj. Prinsesse Ingrid Alexandra három évesen úgy sífutott, ahogy én a legvadabb álmaimban sem, míg a kis prins Sverre Magnus édesdeden aludt az anyja derekára applikált szánban, láttam ilyen videót, aztán leültek, előcsomagolták a sztaniolból az elleve-matot, és megették a hóban. És ezek így élnek állítólag. 

Sic transit gloria mundi. Pedig javasolták odahaza, hogy ne szórakozzak én munkavállalással, házasodjak be a királyi családba, oszt annyi. Na most ez a hajó elment, nem is hogy elment, úgy húzott el a fjordok között, hogy a vasmacskája nem érte a földet.

(itt döccen egyet a szöveg, az istennek nem találom a megfelelő átkötést a vasmacska és nagyanyám között)

Néha erős rokonságot vélek felfedezni anyai nagyanyámmal.
Nála ugyanis hegyben állt a Lady Diről és retyerutyáiról szóló irodalom, nem tudom, mi szeretett rajtuk, ráadásul az a Károly úgy néz ki, mint egy borneói nagyorrú majom, de nem tágított, most meg én is azon kapom magam néha, hogy megnézem a királyi család honlapját, és ott elidőzök kicsinyég, micsinálnak, hova mennek, miért. Mondjuk az sokat segít, hogy a Haakon legalább nem úgy néz ki, mint egy borneói nagyorrú majom.

De nem is a Haakon itt a lényeg ("jaj, dehogynem!" - Rossz Máj), hanem a királyság.

Mert az nagyon tetszik nekem, hogy királyságba jöttem lakni, mindig mondom, hogy én igaziból royalista vagyok, mert a király, az semmilyen színű se, csak fogja a lovát, fehéret, ha igazi király, megugratja, és körbelovagolja vele az országát, mintegy kijelölendő: az az én birodalmam, ami a patanyomon bévül esik. Mondjuk a Mátyás az etalon ebből (is), meg ugye a Haakon nem is király, meg nem is ő a lényeg, és ő amúgy is leginkább a sílécét ugratja, azzal kerüli körbe a hazát. Az övét.

Amiben azért nem olyan rossz alattvalónak lenni.  

egy sima - avagy a kulcs

Szólnom kell a kulcsról. A kulcsról, amelyik a lakásajtót nyitja. Ennyit kaptunk, ebből persze kettőt, mindenkinek legyen saját, az úgy való. Csinos borítékban lehetett átvenni, benne a házra vonatkozó házirenddel. Hogyaszongya, este tíz után tilos zongorázni, szabad kitalálni, hogy éppen felettünk lakik-e valaki, akinek van zongorája, viszont nem tanult zongorázni, következésképp nem is tud, este tíz után sem. Pláne akkor nem. 

Nézem, mi az, hogy egy szem kulcs, most akkor ki se megyek már a lakásból soha többet, hát cseszhetem, hogy be tudom zárni, de mivel nyitom ki a lenti kaput, mivel a postaládát, mivel a biciklitárolót, meg egyébként is, mi fogja lehúzni a kabátom zsebét, leszaggatni a táskám belső rekeszkéjét, még majd a végén hordhatom magammal nosztalgiából a magyar kulcscsomót, igaz, nem hordhatom, mert a lakásból ugye úgyse tudok kimenni, cirkulálhatok vele körbe-körbe a lakásban tiszta idegbe'. 

Egy életem, egy halálom, ki kell próbálni, valaminek lennie kell, majd pont a kulccsal fogunk szarakodni. Nemigen kell ám vele szarakodni, olyan egyszerű, mint egy faék. A lakásajtót recével lefelé nyitja. A kulcs. A kaput recével fölfelé. Szintén a kulcs. A postaládákhoz vezető ajtót recével megint csak lefelé, a postaládát magát recével fölfelé. A kulcs. A biciklitárolót recével lefelé, és ha jól rémlik, a szeméttárolót szintúgy. Gyanús, hogy az összes többi lakást is recével lefelé, de errefelé nem divat a máséba hívatlanul bemenni.

A kapun aggodalmaskodni meg teljesen felesleges volt, ahhoz ugyanis kapunyitó tartozik, villanykapcsolószerű készség, kifelé is, befelé is, tárul föl engedelmesen, norvég szezám, azt hogy hívhatják, szerintem sose derül ki, mindenesetre ráérsz a lakásajtó előtt kotorászni, hogy megtaláld a kulcsot. 

Erőst gondolkodom egy parittyakő kulcstartón, legalább az illúzió meglegyen, súlyban. 

egy sima - avagy a hűtő

Szeretjük a kettes számrendszert. Ebben a háztartásban nem csak modemből van kettő, hanem hűtőből is, mondjuk az egyik akkora, hogy pont beleférne a másikba, a másik meg akkora, hogy pont beleférne az egyik, úgyhogy a másikat használjuk. Nem azt, amelyiket ideköltöztettünk Magyarhonból, mert nem jártunk elég körültekintően utána, hogy itt a "vállalati" bérlakásokat hűtővel-sütővel illik kiadni, egyébként meg mi a ragyaverést csinál az ember egy felesleges hűtővel Norvégországban, ezt még ki kell nyomoznom. 

Belefotóztam a nagyobbikba, hogy lássátok feleim, szümtükkel, mi van egy átlagos vasárnap délután hozzávetőlegesen a jó magyar bevándorló hűtőjében, hogy ide is idemondta a teremtő annak idejében, hogy mend Paradicsumben való gyimilcsektül élhetünk. Picit fotóbloggá avanzsálunk, nem tudom, ez jó-e, majd kiderül. 

Lazac, természetesen, a fagyasztásra alkalmatos részben, kétféle, bőrös-szálkás meg bőrtelen-szálkátlan. 

Paradicsomos makréla, kétféle, pépesített és békénhagyott változat, mindkettőért velem kell kijönni a hóra, és nagyon keményen fogok küzdeni. 

Piano márkájú joghurt, én nem tudom, nekem ez a mániám, hogy a joghurtba valamit bele lehessen borítani, az endorfinszintem csak akkor szökik még magasabbra, ha ezt a joghurt melletti felhajtható applikációból tehetem meg, magát a mozdulatot is imádom, hát még amikor roszog a fogam alatt a valami. A bónusztrekk jelen esetben a kanál, ami konkrét kiskanállá pattintható szét (össze?). 

Egyik kedvenc norvég hangalakom és a hozzá tartozó jelentés (lekvár) nélkül nemigen létezhet norvég háztartás, mi is betáraztunk syltetøy-ből (szültetöj), epres, vörös áfonyás, fekete áfonyás, vödrös kiszerelés, ilyet eddig csak testtömegnövelőből láttam, de az végülis majdnem ugyanaz. 

Tej, másfél literes kiszerelésben, ez azért jó, mert örök problémám, tudniillik egy tehén beállítása az erkélyre picit odázódhat, de legalábbis nem kell naponta a közértbe futkozni tejért. 

És íme a helyi tejfel, ami úgy helyi, hogy itt készül, de igazából franszia, a tejfel azon változata, amelyikben nem 12 vagy 20, hanem legalább 30% a tejzsírtartalom, vigyorog is a kis muki a dobozon, teljes joggal, mert a crème fraîche állati finom.

Jelen hússzekció: főtt marhanyelv, egy vagyon, de kicsi gyerekkorom óta imádom, hogy miért, az rejtély, hogy miért éppen ezt. Emberemlékezet óta nem ettem, aztán kiderült, hogy itt is lehet kapni... és borsos szélű sonka, de az szegény csak statisztál ebben a konstellációban. 

És mert szeretnék alkalmat szolgáltatni a rosszmájúaknak, kezüket heherészve összedörzsölni vágyóknak, meg mert minden gerinc meghajlik egyszer, meg mert jó norvég alattvaló akarok lenni, íme a norvég gasztronómia fekete lova, a barnasajt a hűtőnkben, bár még fogyasztásra várván:

Utóirat.: Mert valamit mindig elfelejtek. És ezt itt tulajdonképpen Katt írja általam, aki az én virtuális "agyam", barnasajtban, felvágottban s még tán másban is sorstársam :) 

Mindezt tetézve még az is van ugyanis, hogy a felvágottak és a sajtok fóliacsomagolása visszazárható, nem cafatokban tépődik föl, hogy aztán ide-oda pöndörödve teret adjon a kezdetben itt-ott, később mindenhol gusztustalan megbarnulásnak-megkeményedésnek.