egy sima - avagy Vrådal

Ha az ember nagyon úgy akar csinálni, mint a norvégok, akkor egyszer életében biztosan elmegy a Vrådal nevű helyre, bérel egy hüttét, és síel, amíg le nem kapcsolják a felvonóról vagy ki nem esik a szpurból. Veldig norsk - nagyon norvég, mondta az egyik kollégám bazsalyogva, miután visszajöttem a vrådali hétvégéről, szeretik, amikor úgy csinálok, mint a norvégok, de alapvetően engem is szórakoztat, amikor egy külhoni az egyik kezével karikás ostort pattogtat, a másikkal kevergeti a lecsót, és közben szól a jó ebédhez a nó(u)ta (van még ez egyáltalán?!), szóval megértem én. 

Veldig, ezt a szót egyébként nem ismeri föl a rendszer, helyette mondja: velődig, és nem is tudja, hogy egy kőhajtásnyira van az igazságtól, ó, be szép, a magyar s a norvég etimológia ha találkozik!

Kis magyar kolónia gyűlt össze ott az egyik hüttében, négyen jöttek Kristiansandból, hárman eminnen, ebben mindig van valami izgalom, összezárva olyanokkal, akiket nem ismersz, és például szeretned sem kell őket rögtön, csak azért, mert magyarok, lehet, hogy büdös a szájuk, vagy a tiéd büdös, és akkor ők utálnak téged azonnal, ráadásul a krumplit is nagyobb kockára vágod a paprikás krumplihoz, mint emezek, szóval nem egyszerű. Aztán persze az ember olyan, amilyen. Amilyen mindig is, bőrből kibújni, hát az nehézkes. És akkor a vrådali hétvége oda kulminál, hogy élő betűkből kirakjuk: Vrådal, én vagyok a V, fekszem a földön, szétnyitott lábam a levegőben, a várandós lány az R, mert azt elég nehéz amúgy megcsinálni, de a leleményes magyarokon semmi nem fog ki, oldalra fordul, és akkor  gyakorlatilag azonnal ő az R, ezek után gyerekjáték az Å, így (is) telik-múlik az idő az ismeretlen magyarokkal Vrådalban.

A paprikás krumpli csodás, a felmenőm által előzetesen legyártott pecsenyezsír sült hússal remek választás, még hegyes zöldpaprikára erősen hajazó csípős paprikát is sikerült szerezni, hát pont úgy nézett ki a reggeliző asztal, mintha egy bakonybéli kulcsos házban lettünk volna, csak abban nincs szauna,  amit persze nem használtunk, mert  közben az éjszakába nyúló ektivitiben a közlegényből valahogyan közlekedőedény lett, de hogy hogyan, azt innen nézve már nehéz megmondani. 

Persze volt síelés is, mondta egy kedves norvég, hogy ez nem nehéz pálya, csak az elején van egy kis emelkedő meg egy kis lejtő, de aztán már egyenes, aztán már tényleg egyenes volt, az addigot meg most nem részletezem, de meg fogom ezt tanulni, ha beledöglök, akkor is, majd nem nézek oldalra, és akkor nem fog frusztrálni, hogy az öt éves úgy tolja magát free style stílusban előre, mint senki, illetve csak mint a közvetlenül mögötte sífutó, 70 éves nagypapája, nyilván tőle tanulta, kijöttek hétvégére Vrådalba picit, ezeknek szerintem már beépült a DNS-ükbe valami egyensúlyozó-izé, ötezer éves az első síléc lelet, könyörgöm. 

(Engem jól ismerőknek mondom: fentiektől függetlenül szinte kedvet kaptam a föntről lefele irányvonalra is. Szinte.) 

Mindent összevetve: keblemre az összes ilyen velőig norsk, velőig ungarsk hétvégét!