csavart sima - avagy a kompetencia

Szép magyar szó ez a kompetencia, norvégul legalább kompetanse, kicsit úgy hangzik, mint ha valami tánc lenne, zenére persze, ki hogyan muzsikál, egyébként. 

Hozzáértés, illetékesség, alkalmasság, képesség. Jó esetben a dolgozó időnkint magától felülvizsgálja saját teljesítményét, de ha nem, akkor legyen neki kompetansedag, kompetencianap, egy tanévben kétszer. Egy tárgyalótermet kell elképzelni, ott ülünk papír szerint mindahányan, akiknek közük van a csoportba járó gyerekekhez, de persze akad, aki szerint ez annyira mégse fontos, hát inkább otthon marad, amely alkalomból (bennem) óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy ez akkor önmagában nem egy kompetenciamérés-e, de. 

Csak az egyik feladatot mondom, a többi messze nem volt ennyire érdekes. 

Előre kaptunk egy nyomtatványt, korrekt táblázat, a függőlegesben egyenként a gyerekek neve, a vízszintesben négy szín: piros, zöld, kék, fekete, és hozzá egy kitöltési útmutató, A felnőttek hozzáállásának feltérképezése, a gyerekekhez való hozzáállásának mármint. 

Pirosat annak a gyereknek,
- akit csizmástul is beengednék a lelkembe (!)
- akit azonnal megértek, és örömömet lelem benne
- akit előnyben részesítek a többivel szemben
- akit nagyon könnyű szeretni

Feketét annak a gyereknek,
- akit nem mindig értek
- akire dühösebb tudok lenni, mint azt a helyzet megkívánja
- akit nem könnyű szeretni

Kéket annak a gyereknek,
- aki ritkán vagy soha nem keresi velem a kapcsolatot
- akivel ritkán vagy soha nem keresem a kapcsolatot

Zöldet annak a gyereknek,
- akivel kiváló a kapcsolatom, de még nem tartozik a pirosba

Akkor ezzel az ember elmolyol egy picit, én legalábbis, sosem olyan egyértelmű ez, mint gondoljuk, és akkor ez az egész kérdőív még csak az egyik fele a történetnek, a másik fele az, hogy túl azon, hogy milyen vele a kapcsolatom, tudom-e, mit miért csinál, és tudom-e segíteni, hogy egészséges, teljes emberré váljon, de ez általában nem kerül terítékre semmilyen kompetencianapon. 

Ott, amikor ülünk egymással szemben a kollégákkal, mindenki elmondja, kit milyen színnel illetett, a csoportvezető egyesít, és végül beszélünk azokról a gyerekekről, akik túl sok pirosat, feketét vagy kéket kaptak, mert azzal nyilvánvalóan van valami dolog. Felismerendő, megértendő, javítandó. 

Minél több a "zöld gyerek", annál kiegyensúlyozottabb a csoport. 

Jelentem: a zöld csoport tele van zöld gyerekkel. 

Megmondom azt is, miért. Azért, mert azok, akik végül is ott voltak a kompetencianapon, és fontos volt nekik, hogy melyik gyerekkel mi van, azok kiegyensúlyozottan működnek együtt. 

Nem nagy titok, de nem könnyű megcsinálni. Folyamatos munka. És akkor ezzel még mindig csak a felszínt kapirgáltuk, de azt legalább már igen. 

A szándék legalább, hogy ne csak gyerekmegőrző legyünk. 

Mert az norvégul is legalább olyan ártalmas, mint bármilyen más emberi nyelven.

egy sima - avagy a más tolla

Tudom, hogy a máséval ékeskedni nem illik (a csalánnak az ő veréséről ne is szóljunk, ugye), meg teli szájjal beszélni se illik, meg szürcsölni se, meg ajándék lónak a fogát se. De amikor a szegény magyar bevándorló hátrányos helyzetű, mert ötlete se, meg ideje se, viszont a fejében meg valaki(k) ütvefúr(nak), álló napja lassan, illetőleg van neki vicces vendégszöveg-jelöltje, akkor a Görög Ibolyát ott eszi meg a fene etikettestül, ahol ippeg van. 

A nőt Jenny K. Blake-nek hívják, Norvégországban élő ausztrál dizájner, felmenőm jóvoltából tettem szert két zseniális munkájára (Brown cheese, please! és Norsk, ikke sant?), amelyeket maga írt, maga illusztrált. Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy egy norvég is rápisilne kis híján a szófára olvastában (mint én), de még az sem kizárt. A dolog ugyanis nem bántó, hanem végtelenül kedves, és csupa megfigyelésen alapszik.

Magam sem mondhattam és rajzolhattam volna jobban, ha tudnék egyáltalán rajzolni. (A hófehér lapok a fényképezés során viszont bizonnyal azért öltötték fel ezt a színt, hogy jobban pásszentoljanak a blog színvilágához, s ha ne adj isten, Jenny idetéved, maga se ismerjen a könyvére.)

Egy átlagos norvég család

egy csinos kis faházban él,

utazgat egy bűbájos pici kombival ide-oda,

esetleg egy aprócska kunyhóba a hegyekben vagy a tengerparton,

rendelkezik egy játékos ebbel, aki szeret botokat és halott dolgokat elkapdosni,

netán egy cicával, aki buzgón lesi a piciny madarakat a konyhaablakból,

lehet, hogy van egy változatos gyűjteménye sajtvágókból a konyhában,

illetőleg azokhoz passzoló változatos sajtgyűjteménye,

számos síszettje télire,

néhány biciklije nyárára,

meglehetős tételnyi gyapjú alsóruházata,

és halványsegédfogalma arról, milyen csodás élete is van!

(Tévednék, vagy magyarul még ez is jobban hangzik?! Mindenesetre köszi, Jenny!)

szaporítás - avagy a fényképek

Régi norvég képeslapok az ócskapiacról. Némelyik megírva, azzal a szálkás, töltőtollas kézírással, amelyik úgy tűnik, minden nyelven, a világ (de legalábbis a latin betűs világ) minden pontján ugyanúgy néz ki, ez mindenesetre megnyugtató. Persze egy szót nem lehet belőlük elolvasni, de 

1. reménykedem, hogy akinek szóltak valaha, az el tudta olvasni

2. van, amikor nem is valaminek a jelentése a lényeg, hanem pusztán a létezése, hogy micsoda erővel tud behúzni a gondolat, hogy valaha ült egy ember egy asztalnál, és egy gondosan kiválasztott képeslapra töltőtollal egy szöveget írt, ami egy másik embernek szól, én meg most fogom a kezemben ugyanazt a darab papírt. 

Nagyjából egy raklapnyit tudtam volna ezekből venni. Egy raklapnyit. Ezeknek szaguk van, tapintásuk, az még egy másik ország, amelyikben ezek a felvételek készültek, értsd: o. e. jó pár évvel (olaj előtt), nem az, hogy a mostani képeslapok ugyanerről nem lennének szépek, de mintha csak szépek lennének. 

Mutatom. 

 

Morgedal, turistahotel anno

 

Morgedal, hotel, messzebbről

 

Haukeli anno

 

Haukeli, más szög, messzebbről

 

Lom templom, anno

 

Lom templom a másik oldalról

 

A koronaherceg és családja, 1933. 

A képen V. Olaf koronaherceg, a mostani király, V. Harald édesapja és felesége, Márta, illetve a koronahercegnők, Ragnhild és Asztrid. Harald négy év múlva fog megszületni.   

 Haakon koronaherceg, felesége, Mette-Marit és gyermekeik: Sverre Magnus és Ingrid Alexandra, illetve Mette-Marit gyermeke: Marius.

Megjegyzés, utólag: 

egyedül a koronaherceg családját ábrázoló képeslapon tudtam elolvasni a szöveget. Valaki ezzel a képeslappal kívánt egy másik valakinek boldog születésnapot.

Megjegyzés a megjegyzéshez: 

nincs.

egy csavart sima - avagy az ócskapiac, máshogy

Na most a norvég ócskapiacot nem úgy kell elképzelni, mint az odahazait, sem a határmenti  egyfogú cigányok kordés megoldásához, sem a néhai lengyelpiacok helyén virágzó zsibikhez, de még csak a híres agárdi lomihoz sem hasonlít, ahonnan pedig a szuper NDK-s, ámde annál tukánosabb termoszom származik. 

Nem így. A norvég ócskapiac egy kellemes közösségi házban kap helyet, az előtérben remek filteres norvég kávé (nekem, kotyogóspártinak, vállalhatatlan, van, aki szerint meg lehet szokni, Isten útjai kifürkészhetetlenek), hot-dog, kassza, bácsival ellátva, a belépő 70.- korona, és természetesen bankkártyával is lehet fizetni. 

S akkor az ember belép, és mindjárt beleszeret az első fából valósi madárkalitkába, aztán az árcédula láttán sebesen felméri, hogy ha Ferihegyig elmegyen repülővel, onnan taxival a határmenti kordéig, de közvetlenül, ott megvesz három-négy ilyen kalickát, a legközelebbi postán expressz föladja norvégországi címére, gyorsba' egy koronát is földobat az egyfogúnak, amolyan szívjóságból, majd visszautazik várni a postást, akkor is beljebb van, mint a porsgrunni ócskapiacon. 

És majdnem nem túlzok.

Viszont láttam kolompot, mecsbokszot, kiderült, hogy Budapest nyitva, és hogy itt is a jéghideg kokakóla az igazi. 

De mint tudjuk, a lényeg sosem az, mint ami annak látszik, nagyon kell figyelni, mi a lényeg, mert még a végén elvétjük, elindul az ember egy ilyen hétvégi programpontra a busszal, fogalma nincs, hol kell leszállni, hát el is cseszi, gyalogol még vagy két kilométert, de Norvégia szép, nem azért mondom, érdemes benne gyalogolni, akkor van ez az ócskás dolog, amiről azt hitte az ember, ez a lényeg, de nem. A lényeg állni a buszmegállóban, és észrevenni a Kiwi nevű élelmiszerboltot, az egyetlen típusút, amelyikben az ember még nem járt, amióta norvég földre tette a lábát, nosza, ha már itt van, be kell menni, kell a drazséspultnál válogatni egy kicsit, kell közben magyarul beszélni, hogy az ember mellett drazsét válogató csakugyan magyar lány meghallja, kezdjenek beszélgetni, közös síelést szervezni, örülni.

A lényeg, kérem szépen, mindig ez, akárhogy akarja az összes igyekezetével elbaszarintani az ember, a lényeg legvégül mindig ez, hogy örülni kell. A rossz leszállásnak, a drága kalickának, az utóbb ehetetlenül szarnak bizonyult drazsénak, mert minden viszen valahova, méghozzá nem kis sodrással. 

Én, jelentem, örülök.