Tanulmányi kirándulás. Nem csak úgy, a levegőből, hanem a porsgrunni høyskole első és másodéves óvodapedagógus hallgatóiból, akik helyi idő szerint nálunk vannak gyakorlaton, ezért az óvoda pénzt kap, amely pénzből az egész munkaközösség eltölt három napot az ország fővárosában, mondjuk egy vacsorát nekünk kellett kifizetni, a fene a pofájukat.
(Megjegyzés: annak idejében, amikor én gyakorlatra jártam, a gyakorlatot vezető óvónő kapott három, azaz háromezer ropogós magyar forintot a pesztrálásomért.)
(A megjegyzés kiegészítése: bruttó.)
A studietur sem csak úgy van ám elgondolva, hogy lóg minden a levegőben, miként gyakorlatilag semmi nem úgy van elgondolva ebben az országban. Egy héttel előtte vacsoraválasztás az olasz étterem étlapjáról, nem volt nehéz, életem legjobb spenótos raviolija okozta önkéntelenül-felnyögős élvezetet akartam volt reprodukálni (Giuseppe Mosti fakanalából elővezetve, aki azóta már Egyiptomban mesterszakácskodik, ha nem utálnám annyira a hőséget, teveháton is utánamennék a spenótos raviolijának, jaj, az a vajmártás!), már most mondom: nem sikerült, pedig még a pincérek is annyira taljánok voltak, hogy norvég szó nem sok, annyi se hagyta el a szájukat.
Két nappal az utazás előtt mindenkinek mappa, benne papírok.
Papír egy: program a pontos időbeosztással, ki jön autóval, ki vonattal, melyikkel, hol szállunk meg, hánykor van a reggeli, mikor indulunk az óvodalátogatásra, meddig tart, onnan hánykor megyünk tovább az Ibsen múzeumba, hánykor van a lunsj a Grand Caféban (ahol Ibsen maga is mindig löncsölt), onnan mikor a temetőbe, megnézni Ibsen sírját, mkor van szabadidő, másnap hol s mikor a csoportfoglalkozás, a három kérdés, amit a beszélgetés során körbe kell járnunk, mettől meddig a drámakurzus, mikor az olasz vacsora, hánykor a Buddy Holly mjuzikel a színházban, másnap mikor indul a vonat haza.
Papír kettő: kis ismertető a szállodáról
Papír három: leírás a meglátogatandó óvodáról
Papír négy: leírás az Ibsen múzeumról
Papír öt: Ibsen és Oslo (Kristinia)
Papír hat: Minken Fosheim drámakurzusa - újságcikk
Papír hét: amit Buddy Hollyról tudni érdemes
Kell-e mondani, hogy soha senki egyetlen egyszer el nem tévedt, el nem késett, nem jött oda úgy az adott programpontra, hogy legalább halvány fogalma ne legyen arról, mi következik. Hogy tulajdonképpen semmi egyébbel foglalkozni nem kellett, mint az adott pillanattal, adott pillanatból meg volt bőven.
Helyesebben: kapott pillanatból, nem is tudja az ember, érdemli-e ezeket, de persze elfogadja, az sem mindig könnyű. Oslóval végzetes szerelembe estem, már a városházát is szépnek látom, azonnal vissza akarok menni, mert mennyi mindenre nem jutott idő, sőt, tulajdonképpen élni kéne ott egy kicsit, vagy nem is kicsit, inkább középnagyot, megmerítkezni teljesen abban a fjordparti városban, amely pont annyira nagy, hogy még elég kicsi, és pont annyira kicsi, hogy már elég nagy, szóval pont akkora, amekkora, és hozzá pont olyan, amilyen, nem tudom, ezt értjük-e, én is csak nehezen, érzem csak inkább: önazonos.
Mint oly sok minden ebben az országban.
(Studietur részletek remélhetőleg hamarosan.)
7 megjegyzés:
itt-honban MIÉRT olyan nehéz ez? vagy inkább miért nehezítik meg egymásnak a népek? mármint az önazonosságot
NAGYON jó kérdés. most még nem tudom a választ, de fogok ezen töprengeni.
Ugye nem vertek meg, ha ellenvéleményem van?
Nem voltam sosem Norvégiában. Nagyon szépek a fotók, szépek a történetek, gyönyörű lehet az ország, nagyon örülök, hogy jól érzed magad.
De nem élnék ott. Nekem hiányozna a káosz. Kicsit. Nem feltétlenül az, ami itt van. De nekem már Németország is unalmas, pedig az még messze van Norvégiától.
Furcsa, nem?
Nekem mindig mindenhez képest ellenvéleményem van... :)
de megverünk :) hogy legyen egy kis izgalom :)
szerintem - bármilyen klassz is ez az ország - nem való mindenkinek. és szerintem az nem baj, ha az ember tudja magáról, neki mi való.
itt, ha nem szereted a nyugalmat, ha nem szeretsz a természetben járni, nem szereted a csöndet, nem tudod magad elfoglalni egy (?) esős délutánon, nem fogod magad jól érezni.
mondjuk a pesti káoszt szerintem te sem sokáig hiányolnád :)
Ójaj. (mély sóhaj) Hetek óta mocorog bennem egy hasonló bejegyzés Koreáról, mint a Te utolsó bejegyzésed. Vagy annak legmeghatározóbb szava: önazonos. Azt hiszem, én pontosan értem, mire gondolsz. Bennem mondjuk szimplán kongnitív disszonanciát kelt Korea, úgy, ahogy van. Mérhetetlen rádöbbenés volt rájönni arra, hogy mennyire szeretném itt leélni az életemet, de még inkább ennek a lehetetlensége. Zavart vagyok most, egzaltált, és speciel nem tudom, mi lesz velem. Te letisztulófélben vagy, és nyilvánvaló: ott van a helyed.
Ha tekergünk a világban és kis szerencsénk van egyszer csak találunk egy helyet, ami "önazonos".
Illata, színe, hangja álmodban is ott kísért, s ha sorsunk, vagy valami más úgy akarja visszatérünk, élünk ott, vagy futó rácsodálkozásaink vannak két repülő járat között.
Ez volt nekem a nyolcvanas évek Isztambulja. (Jobb szeretem ennel írni, de a gép pirosít...)
Szívem csücske ma is, pedig rengeteget változott, s e változások veszítettek a patinából is. Már régen nem adatott meg a hajnali barangolás, a frissen sülő kenyér illatának belélegzése, s a párából kifényesedő Boszporusz.
Juj!
Nem is folytatom tovább, mert ilyenkor úgy érzem magam, mint egy elhagyott szerető...
Pedig csak egy repülőjegy kellene és mindenbe belekóstolhatnék ismét!
Megjegyzés küldése