Ezt a Dsida mondja ilyen szépen (Dsida Jenő: A tó tavaszi éneke), amidőn egy tóról énekel. Én nem mondanám ilyen szépen, én inkább azt mondanám: olyan purgatóriumban pendliztem az elmúlt időszakban, hogy nem hogy írni, ó, írni!, de hallgatni, lélegezni, mozdulni nemigen volt akarásom. Én azt mondanám: olyan zsákutcába kerültem, amelyiknek mind a két vége zsák, lehet képzelni a kijáratot. Segítek: csak fölfele van. Na, ez a gondolat mentett meg a további bugyrok felkeresésétől, elvégre eleve retúrjeggyel indultam, akart a rosseb odalent maradni.
Nem untatnám a részletekkel a nyájas olvasót, ami publikus lehet belőle, tán egyszer megíródik, de az mindenesetre kiderült: a blog érzékeny jószág. Gyakran kell vakargatni a hátát. És állati gyorsan reagál a cefet lelkiállapotra, nem íródik, viszont sokáig úgy is marad. Na, ígérni most sem tudok semmit, duráljuk neki magunkat még egyszer, hátha egy-két értelmesebb szöveg még keletkezik.
A türelmet pedig oly nagyon köszönöm, nyájas olvasó.
6 megjegyzés:
Jippii örülök Neked, és jobbulást!:)
Kifelé a bugyrokból!
Örülök, hogy jobban vagy!
köszönöm, köszönöm, bugyrok kíméljenek jeligére
Most olvasom a verset - "sejtem" mi az az érzés!
Szia, itt egy nyájas olvasó, jó, hogy újra írsz:)
Üdvözlettel
http://partfal.blogspot.com/2012/03/fejtores.html
Kukkants be hozzám!
Megjegyzés küldése