egy csavart sima - avagy a hármak

Három új magyar érkezett Skien városába október 31-én.

A hármak hat, három és egy évesek. Testvérek. Nem egyedül jöttek, mentek elibük, várták őket 2007 óta, Bente és Frode várta őket, akiknek nemhogy saját hármuk, de még együk sem lehet, soha nem is lehetett. Most lett. Magyar nevük mellé egy másikat is kaptak a hármak, így most két keresztnevük van, mint oly sok norvégnak: Sofie Vanessa (ez Vanessza lehetett odahaza), Julie Georgina és Vilde Jenifer (ezt Dzsenifernek írhatták annak idejében).

Itt az szokás járja, hogy az újszülöttek megjelennek képpel és rövid leírással a megyei lapban. Ezt írják a szülők: "2010. október 31-én értünk haza Magyarországról Skienbe három szép kislánnyal. A hercegnőkkel együtt köszönünk minden segítséget és figyelmet a családnak, a barátoknak, a szomszédoknak, a munkatársaknak. Üdvözlettel: Bente és Frode"

Errefelé az örökbefogadás három akkreditált szerevezeten és a Gyermek- és Családügyi Minisztériumon keresztül zajlik. Arányaiban sokkal nagyobb a külföldről örökbefogadottak száma, szerintem Norvégiában a magára hagyott, kukába dobott gyerek gyakorlatilag ismeretlen fogalom, annyira erős a családmodell ebben a társadalomban.

Az ország 19 másikkal működik együtt nemzetközi örökbefogadás tekintetében: Bolívia, Brazília, Bulgária, Chile, Kína, Kolumbia, Ecuador, Etiópia, Guatemala, Magyarország, India, Nepál, Peru, Fülöp-szigetek, Lengyelország, Oroszország, Dél-Afrika, Sri Lanka, Dél-Korea, Thaiföld.

Ezen a listán rajta lenni nyilván elmond egynémely dolgot az adott országról, ebbe most ne menjünk bele. Örökbeadandó gyerekek előállítására mindenesetre alkalmasak vagyunk. Igaz, a sorban azért sokadikként, a legtöbb alacsony ember Kínából, Dél-Koreából, Etiópiából érkezik Fjordiába. Tavaly mintegy 350, szívben kihordott gyerek született Norvégiában, ebből tizenegy magyar.

Most meg a hármak.

Olvasom a cikket, milyen boldogok ezek a szív-gyerekek új szüleikkel, hogy zajlott a megérkezés, milyen különleges karácsonyuk lesz, és kicsit összeszorul a torkom. Hogy el fognak felejteni magyarul. A kicsi még nem is tud. Hamarosan a nagyok sem fognak. Hogy mit sem fog jelenteni a vajaspánkó, az eccpecckimehetsz, Kodály Zoltán vagy a Hétszűnyű Kapanyányi Monyók.

És akkor erőnek erejével átülök a másik serpenyőbe, és megnyugtatom magam, hogy cserébe mit sem fog jelenteni a gyermekotthon, az n-edik nevelőszülő, az alkoholista anya, a szegénység sem.

De azért ha esetleg olvassátok, Bente és Frode, nem lehetne, hogy elmegyek hozzátok néha gyerekvigyázóba egy hónom alá csapott Benedek Elekkel?