Norvégország, én így szeretlek

2010. december 4., szombat

egy sima - avagy a julebord

Átestem életem első karácsonyi asztalán. Mások is kis híján átestek rajta, csak másképp. 

Gondolta volna egy évvel ezelőtt a fene, hogy norvég munkatársaimmal ülöm körül a hagyományos karácsonyi asztalt (julebord, ejtsd: jűlebúr) - és mert sose lehet tudni, ahogy a régi vicc tartja, karácsonyig még a ló is megszólalhat, inkább menjünk biztosra: már december elején megülik a jó norvégok a kollégákkal, afféle karácsonyi buli ez, annak minden, értsd: minden hozzávalójával.

A miénk az óvodában volt, ez opcionális, van olyan csapat is, aki étterembe megy, viszont javarészt mindenki ugyanazt eszi, tájegységtől azért erőst függően. Mifelénk a disznyó megy, svineribbe, ez egy viszonylag diétás karácsonyi kaja, tornanorbi szerintem még erős idegzetűeknek sem ajánlaná, de ki nem szarja le a tornanorbit, ha egyszer olyan istenien ropog a bekockázott bőr a ribbe tetejin?! 


Ehhez még dukál egy kis karácsonyi kolbász (julepølse), és az én tetszésemet is maradéktalanul elnyerő medisterkake, ami fasírthoz hasonlít, de csak nyomokban, ezért is fordulhatott elő, hogy megettem, és nem hánytam le sugárban a jűlebúrt. (Ha valaki azt szeretné, hogy soha ebben az évezredben ne akarjak többet nála vendégeskedni, bátran hívjon meg egy jó fasértvacsorára. Opcionálisan mellékelhet hozzá némi kelbimbót, és garantáltan az életbe' többet nem lát.)


Akkor ezekhez a dolgokhoz egyben főtt krumpli dukál, az nagyjából mindenhez dukál errefelé, szerintem százon a norvégok eszik a legtöbb főt krumplit. A magasságos angyali seregeknek hála, dukál még hozzá párolt vereskáposzta, mindörök kedvencem. Az egész nyakon van öntve egy kis barna szósszal és jelzésértékűen vörösáfonya szósszal, ami igen finom.

Ezt szépen elmajszolja az ember, aztán néz maga elé üveges szemekkel, és igazi hála tölti be a szívét, hogy az ügyesen úgy van valami módon mégis kitalálva, hogy neki az emésztéssel mint folyamattal nemigen kell foglalkoznia, az megyen szépen magától. Mert ha azért még külön tennie is kéne valamit ilyenkor, mondjuk fölemelni csak egy kisujjat és picit megbillegtetni, akkor az embernek, aki megette a betevő jűlebúr-vacsoráját, nagyon, de nagyon szomorú vége lenne.

Így viszont marad még egy kis erő némi rommergrøt elfogyasztására, ami tulajdonképpen tejberizs, csak nem kakaóporban és fahéjban, hanem földieperszószban úszik, és ezt milyen jól teszi.

Hogy a norvég karácsonyi dalok közösen történő interpretálásában mennyire hatékonyan tudtam részt venni, azt az olvasó fantáziájára bízom. Ebben a tekintetben a jó kollégák által bevitt álkohol remek oldószernek bizonyult, bizonyos idő elteltével már az ő éneklésükön is kizárólag a fantázia segített.


Azt hiszem, akkor hagytam ott a mulatságot, amikor a kacsatánc elkezdődött, bár hárman rángattak, hogy közvetlenül a kacsatánc után ők feltétlenül meg akarnak tanulni magyarul, de éreztem, ha most ebbe belecsúszom, akkor abból jól ki nem jövök.

Állítólag jövőre velük ugyanott én főzöm a savanyú káposzta levest. Ámen.

18 megjegyzés:

Kolozsi Angéla írta...

Nagyon szeretek itt lenni! :) Ragozhatnám, hogy mi mindenért (stílus, humor, életérzés, világlátás; még olyan randa szavak is eszembe jutnak, hogy aszondja: értékrend...) Minek filézni? Jó itt, na!

Kósa Márta írta...

Szeretem ahogy írsz, és a vereskáposzta nekem is kedvencem.
Különösen a nemrég rakott csikókályhán pirul szépen...

Marity Melinda (mira) írta...

No, először is látom a kis forgó földgömbödön, hogy most ippeg Budapest/Hungary-ról olvasom a blogodat, egy oslo-i illetőségű egyénnel. Furi, hiszen eddig én voltam a Seoul/South Korea :) Okos kis glóbusz ez, kíváncsi vagyok, mit írna ki a tranzitokban várakozva a törölt járatok miatt...:)
Másodszor pedig a karácsonyi vacsorával egy óriási probléma van, mégpedig az, hogy (hivatalosan) csak egyszer van egy esztendőben. Ezt persze ki lehet játszani, mindenféle furfangokkal, hogy például anyuék hamarosan előre hozott ünnepi vacsit prezentálnak nekem. Meg hogy a napokban beugrom az Ikeába, többek között azért is, hogy hasonszőrű ízeket ízleljek az ízlelőbimbóimban, mint Te a munkahelyi 'terüljterüljasztalkádon'. Pompás és méltó befejezése lett volna a lakomának, ha tipikus 'ungarische beiglit' tudtál volna prezentálni meglepiként a kollégáknak, de ez azért nehezített pálya. Jövő ünnepkor talán pótolhatnád, itt van a nagy kihívás, mert azért elkészíteni a mákos-diós csemegét elég szép és nagy feladat. :D (Nekem mondjuk mission impossible...)

Rozi írta...

Szia!
Ez nagyon viccesre sikeredett :D az éneklős kép pedig mindent visz :D:D
Elárulom, hogy a kjøttkakertől (és úgy általában minden húsos és halas kakertől és bollertől) nekem is hányhatnékom van. Utálom, olyan, mint valami húsos szivacs :-S

Rozi írta...

Ja, jól van, látom szövegértési problémákkal küzdök, te szereted a kaker-t... :D akkor bocs. Én normál fasírt-párti vagyok, a fent említett szivacs állag miatt :D

czelfrida írta...

Rozi, azért a kedvencem nem lett :) de nem volt vele bajom. a fasért nekem a darált disznóhús végett nem megy le a torkomon, mindig ráharapok a mócsingra, és akkor annyi.
ha szárnyasból van, ne adj isten szójából, akkor jöhet.
szóval inkább szivacs, mint mócsing :)))
--------
Angéla, örülök, hogy ilyen randa szavak is eszedbe jutottak :) mindig szívesen látlak!
--------
Mira, bevallom: nem vagyok egy nagy bejglista. de istókzicsi, ha még itt leszek jövőre, akkor sütök nekik. szerdán a gyerekekkel sütök mézeskalácsot. legalább... :)
--------
Márta, a csikókályha milyen??? még sosem hallottam! ti raktátok??? és mi sül még rajta? minden vágyam egyszer élő tűzön sütni odahaza, egész más az íze az ételnek.

Pepita Ofélia írta...

Penig abban a hangulatban, rögvest a kacsatánc után, igen jó eséllyel sajátították volna el a magyart, biztos is. Ezt onnan tudom, hogy egy alkalommal, egy, a régi idők homályába vesző kivételes alkalommal, én így tanultam meg egy éjszaka alatt például folyékonyan dánul. S bár akkor úgy tűnt, erősen, hogy a Hans Christian Andresen énhozzám képest kereste a szót, ez hamar elmúlt sajnos. Valahogyan ezt reggelre kialussza az ember, tkp. :)

czelfrida írta...

most látom csak, hogy andersen is kacsával nyomul, lehet, azért tud ilyen állati jól dánul... :)

SK írta...

Én nem gondoltam volna, hogy a higgadt norvégok így elragadtatják magukat karácsonykor! De tetszik, nagyon! Milyen anyagot vittek be a szervezetbe, hogy ekkora lett a lágyulás?! Ez az asszony itt, jobbra, akárha egy norvég mese gazdasszonya! Leszámítva, hogy "múlat"! :-)

SK írta...

Egy jó húsos káposztától azért körbefordulnának!

czelfrida írta...

amint alkalom adódik, elragadtatják magukat :)
boroznak, főleg. literszám. dobozból folyatják kis csapon keresztül. vereset, fehéret, ki mit szeret. az oslói bankos kiránduláson zacskóból itták, mint mi a kakaót.
ezen az estén persze volt gløgg is, ez a mi forralt borunkra hajaz, csak ezerszer édesebb, apróra vágott mandulát és mazsolát tesznek bele.
jövőre megkapják a káposztát hozzá, ne félj.

Pepita Ofélia írta...

Ezek az északi népek igen bírják a szeszt. Mikor süldőlány koromban szopránt (nenevessél) énekeltem a Weiner Leó Zeneiskola gyermekkórusában, a karvezetőnk igen jó finn kapcsolatokkal rendelkezett. 88-ban voltunk is Turkuban egy kisebb koncertkörúton, ahol idegenvezetőnk az elsők között említette a jó finnek ezen szokását. Hogy gyakorlatilag minden bokorban szauna van, és isznak minn a gödény, kb. ennyit jegyeztem meg finn testvéreinkről akkor. Egyébként uszkve 5 iskolában énekeltünk 3 evangélikus templomban és 1 öregek otthonában, ahol rénszarvaspörkölt volt vacsorára -fött klumprival.:) Igen kedves finn családoknál laktunk, s viszonzásképpen a következő évben, mi is fogadtunk igen kedves finn kórista gyerekeket. Az altos nagyfiúknál laktak az idősebb (16-18 éves) finn fiúk, akiket nap mint nap a város legkülönbözőbb pontjain kellett valami kocsmából előkeríteni, azok nem is voltak józanok gyakorlatilag egész héten. De úgy énekeltek, minn az angyalok. :)

Pepita Ofélia írta...

Egyébként nem jól van az idő mutatva itten, tudtad te ezt?

Rozi írta...

Haha, a húgomnak is a mócsing a gyenge pontja :D Viszont én el tudom készíteni a fasírtot mócsingtalanul is, az egész azon múlik, hogy az ember lánya mennyi ideig gyúrja a fasírttrutyit :P :D

Süvöltős László írta...

Szia!
Mostanra én is felfedeztem a Te blogod :) Nekünk idén úgy néz ki nem lesz julebord-unk, a tavalyi viszont remek volt. Kivéve, hogy sikerült levennem a svédasztalról egy csinos kis mártásba rejtett rettenetes erjesztett halat:) Így azt hamar megtanultam, hogy érdemes előbb kérdezni, és csak aztán bármit a tányérra tenni.

czelfrida írta...

réku, aszongyák, a finnek a legiszósabbak itten északon. én még nem jártam arra, de egyszer megnézem őket magamnak.
------
Rozi, mindent elhiszek :) de nem tudsz meggyőzni :)))) mindig ezt szívom meg, hogy mindenki ezt mondja, neeeem, az ő fasírtjában nincs mócsing, én meg istókzicsi, hogy ráharapok az egyetlen, mikromilliméternyi mócsingra, ami véletlenül benne maradt :)
szóval életem fasírttalan döcög tovább, de köszönöm a törődést :)
------
Laci, szia!!!!! örülök!
tragikus lehetett az erjesztett hallal való találkozás :) én eddig elkerültem, szerencsére (pedig halas vagyok, de mindennek van ha(l)tára...

Kata írta...

Nekünk itthon volt julebord Ágiékkal. Szegfűszeges ribbét csináltunk a ribberácsos tepsiben* meg a szokásos hókadt virslit (Peti tömte befele), medisterkaket és hozzá a világos és sötét káposztát meg főtt krumplit.
Kb két napig nem evett senki semmit, úgy bekajáltak a népek.
És ki evett másnap rendesen? Katt., mert utálja ribbét :-)

Ribberácsos tepsit megvettük, és évente egyszer használjuk is!

Rozi írta...

Sajnos mócsingallergiára nincs gyógyszer, ha jól tudom :D
A ribbe pedig egy zsírszöttyeteg, nekem sem jön be :(