egy sima - avagy a julebord

Átestem életem első karácsonyi asztalán. Mások is kis híján átestek rajta, csak másképp. 

Gondolta volna egy évvel ezelőtt a fene, hogy norvég munkatársaimmal ülöm körül a hagyományos karácsonyi asztalt (julebord, ejtsd: jűlebúr) - és mert sose lehet tudni, ahogy a régi vicc tartja, karácsonyig még a ló is megszólalhat, inkább menjünk biztosra: már december elején megülik a jó norvégok a kollégákkal, afféle karácsonyi buli ez, annak minden, értsd: minden hozzávalójával.

A miénk az óvodában volt, ez opcionális, van olyan csapat is, aki étterembe megy, viszont javarészt mindenki ugyanazt eszi, tájegységtől azért erőst függően. Mifelénk a disznyó megy, svineribbe, ez egy viszonylag diétás karácsonyi kaja, tornanorbi szerintem még erős idegzetűeknek sem ajánlaná, de ki nem szarja le a tornanorbit, ha egyszer olyan istenien ropog a bekockázott bőr a ribbe tetejin?! 

Ehhez még dukál egy kis karácsonyi kolbász (julepølse), és az én tetszésemet is maradéktalanul elnyerő medisterkake, ami fasírthoz hasonlít, de csak nyomokban, ezért is fordulhatott elő, hogy megettem, és nem hánytam le sugárban a jűlebúrt. (Ha valaki azt szeretné, hogy soha ebben az évezredben ne akarjak többet nála vendégeskedni, bátran hívjon meg egy jó fasértvacsorára. Opcionálisan mellékelhet hozzá némi kelbimbót, és garantáltan az életbe' többet nem lát.)

Akkor ezekhez a dolgokhoz egyben főtt krumpli dukál, az nagyjából mindenhez dukál errefelé, szerintem százon a norvégok eszik a legtöbb főt krumplit. A magasságos angyali seregeknek hála, dukál még hozzá párolt vereskáposzta, mindörök kedvencem. Az egész nyakon van öntve egy kis barna szósszal és jelzésértékűen vörösáfonya szósszal, ami igen finom.

Ezt szépen elmajszolja az ember, aztán néz maga elé üveges szemekkel, és igazi hála tölti be a szívét, hogy az ügyesen úgy van valami módon mégis kitalálva, hogy neki az emésztéssel mint folyamattal nemigen kell foglalkoznia, az megyen szépen magától. Mert ha azért még külön tennie is kéne valamit ilyenkor, mondjuk fölemelni csak egy kisujjat és picit megbillegtetni, akkor az embernek, aki megette a betevő jűlebúr-vacsoráját, nagyon, de nagyon szomorú vége lenne.

Így viszont marad még egy kis erő némi rommergrøt elfogyasztására, ami tulajdonképpen tejberizs, csak nem kakaóporban és fahéjban, hanem földieperszószban úszik, és ezt milyen jól teszi.

Hogy a norvég karácsonyi dalok közösen történő interpretálásában mennyire hatékonyan tudtam részt venni, azt az olvasó fantáziájára bízom. Ebben a tekintetben a jó kollégák által bevitt álkohol remek oldószernek bizonyult, bizonyos idő elteltével már az ő éneklésükön is kizárólag a fantázia segített.

Azt hiszem, akkor hagytam ott a mulatságot, amikor a kacsatánc elkezdődött, bár hárman rángattak, hogy közvetlenül a kacsatánc után ők feltétlenül meg akarnak tanulni magyarul, de éreztem, ha most ebbe belecsúszom, akkor abból jól ki nem jövök.

Állítólag jövőre velük ugyanott én főzöm a savanyú káposzta levest. Ámen.