csavarás hátra vetett szemmel - avagy az alacsony zöld emberek

Sietek előrebocsátani: az alacsony zöld emberek nem a Marsról jönnek. Mondanám, hogy: hanem a Tejútról, de mivel ez hitbéli kérdéseket feszeget, és igen messzire visz, nagy svunggal, maradjunk annyiban, hogy az alacsony emberek a kórházi óvoda zöld csoportjában (Grønn avdeling) nőnek, és közbe' tényleg. Van is nőnivalójuk, megfigyeltem, valóban elég alacsonyak még. 

Nem tudom, láttunk-e már annyira szőke embert, hogy már-már fehér a haja, de hozzá a szemöldöke és a szempillája is, kábé a térdhajlatunkig ér, olyan vékony, mint a gyufaszál, de azokra a lábakra azért felhúzza a felnőtt jelmeztárban talált - persze szigorúan felemás! - körömcipőt. Beklaffog, az arcán földöntúli mosoly, most akkor mi van mégis ezzel. Mindent megérdemelne ő, amit csak adni tudunk neki, de ehhez pontosan kellene tudnunk, mi az a minden, amire valóban szüksége van. A minden sokszor a legkevesebb.

Ami jön, nem panasz, tények, első napi tapasztalások, pici szakmai szösszenet, "nem szegi semmi se kedvem, köszönöm." (Szösz néne). Egy ideje tudom, hogy az ember úgyis csak akkor csinálja ebben a hivatásban azt, amit igazán szeretne, ha a sajátját csinálja, mert a dolog abszolút személyiségfüggő. 

Szóval azt azért ne gondoljuk, hogy ez óvodai csoport, ez bölcsődei csoport, abból is az a fajta, ahol annyi minden történik a gyerekek körül álló nap, hogy nem győzik lélekkel. Rejtekajtók mögül elő-előkerülnek a fröccsöntött műanyagok, amikkel nyilvánvalóan nem tudnak mit kezdeni. Tulajdonképpen gyerekmegőrzünk, abból iparkodik mindenki személyiségének megfelelően a legtöbbet kihozni, már ha létezik ilyen egyáltalán. 

Senki nem hibás, és mindenki az. Annak az alapvető hülyeségnek az áldozatai és csinálói vagyunk mindannyian (én is), hogy egy tizenegy hónapos (de még a két és fél éves is) bármilyen intézménybe menjen. A  tizenegy hónaposnak otthon kellene lennie az anyjával, ez lenne a élet rendje, ez az, amire szüksége van, és gyerek akkor van jól, ha azt kapja, amire szüksége van, és nem kapja azt, amire nincs szüksége. Ez a világban ma nem tudom, hol valósul (illetve de, egy helyet tudok, a zuglói Waldorf óvodát), de itt, Norvégországban sem, ezt már látom. Amitől a mi felelősségünk nem kisebb, sőt. Sőt. SŐT.

Mert lehet, hogy egyszer csak az alacsony emberek fogják magukat, és elmennek inkább a Marsra, minket meg jól itthagynak a fröccsöntött műanyaghalmon, és akkor majd istentelen rossz lesz nekünk.