Számomra az eddig megtapasztalt (csekély) norvég gasztronómia abszolút mélypontja a barna sajt, a brunost. Ízlések és sajtok ugyan különbözőek, de szerintem ha én egy magyaroknak írott blogban azt mondom, a brunost a skandináv mesesajt, akkor egyszerre hányunk. Emlékszünk a mesesajtra, ugye. Mackó sajt alapú, ámde csokoládés, állítólag azért jött létre ez a mutáns, hogy a gyerekekkel megszerettesse a sajtot. Én speciel egyszer kóstoltam életemben, se többet, gyorsan felismertem, mutáns én leszek, ha még egy háromszöget lenyomok a torkomon. Esetleges rajongóknak mondom, ha létezik ilyen, a mesesajt visszatért a piacra, így néz ki most.
A brunost meg így - már a látványból is kiderül, hogy felmenőink együtt ették az őssajtot valami viking hajón vagy szürkemarha hátán ezer évvel ezelőtt, vond ki belőle a celofánt, és annyi.
A brunost édes és krémes, s kicsit eleve olyan íze van, mint amit már egyszer megettek, csakúgy, mint magyar rokonának. Nem csokis ugyan, viszont karamellás, az úgy lesz, hogy addig főzik a tejsavót, a kecsketejet és a tejszínt, ameddig a tejcukor meg nem karamellizálódik benne, ettől van a színe is. Jobb helyeken kecsketej + tehéntej mixtúra az alap, legjobb helyeken csak kecsketej.
Sose gondoltad volna, de a termék tovább fokozható, ha nem volna már így is elég jó, plusz cukorral (???) és tejszínnel összekeverik, ebből lesz a prim, a barnasajt kenhető verziója. Félek megmutatni, de most már, ha belefogtunk...
Namost ez Pantone-skálára pontosan ugyanígy néz ki akkor is, amikor kifelé jön az emberből, azért ebbe ne gondoljunk bele jobban. Mert hogy gyerektől felnőttig brunost fogyasztók a jó norvégok, mit fogyasztók, évente 12 millió kilót gyártanak a mennyei mannából, egy norvég ugyanennyi idő alatt átlag 4 kilót megeszik ebből a... szarból.
Hogy így el ne ragadtassam magam a végére. (És ezúton kérek elnézést a meseajt, brunost és hasonló élelmiszeripari termékek rajongóitól.)
11 megjegyzés:
Ühüm, gyerekem szereti a barnasajot, a világos változatot, viszont a primet nem eszi, pedig nem egy válogatós kölök.
Én egyiket sem, pedig a mesesajt az én életemből bizony kimaradt.
Ovis megbeszélésen is szóbajött, a primet, magas cukortartalma miatt ritkán adják, egy húron pendül a lekvárral. Egészségükre :-)
A barnasajt állagára is kitérhettél volna, nem olyan könnyen szelhető, mint a gasztofotón látszik :-)
érdekes, nálunk is van, aki a sajtot igen, de a primet nem... mi lehet a különbség? gondolom, az állag. bevallom, én a primig nem merészkedtem :)
nálunk elég rendes prim-bevitel van, gyakorlatilag minden nap választható kaja. és van, aki minden nap azt választja, bármilyen furfanggal akarod rávenni másra.
hmmm, tényleg, az állag sem utolsó.
mesesajt ügyben adj hálát az égnek :)))
Oh, Kicsim, ez valami fantasztikus bejegyzés volt, és olyan jókedvűen émelygek, hogy szinte elviselhető... Mesesajt, megvolt, nem is tisztességes magyar gyerök, aki nem esett át a tűzkeresztségen... Minderről eszembe jut drága Húgom 6 db gyereke, akiket tavaly látogattunk a Férjemmel Kínában. Nos, a kölkök szárított hal, rák és tengeri moszat cukorkát esznek. Komolyan, ezek szép színes kis drazsé alakú darabok, celofánba burkolva. Iszonyúan imádják a gyerekek, és abszolut egészséges "cukorka", csak hát az illata... tudom én, hogy összehasonlíthatatlanul jobb, mintha selyemcukrot rágcsálnának, de én azért nem tudtam rávenni magamat... Mindenesetre számomra ezek a legérdekesebb kis életképek egy idegen országban való életből. :)
az is megérne egy blogbejegyzést :) én mondjuk halas vagyok, szívesen kipróbálnám.
egyébként meg igazságtalanság tőlem, hogy így lepontoztam a brunostot :) lehet, hogy a jó norvéjok meg a tepertőtől hánynának...
Vagy a pacaltól.
én a korosztályom egyik fura gyermeke voltam.utáltam a csokis sajtot,de valami vonzott benne(talán maga a szó hogy csoki(s) és ezért képes voltam az összesbe beleharapni, és várni a csodára,hogy egyszer majd csak érzem a mennyei csoki ízét.
ez igazi gyerek-ség: tetszik nekem, hogy mindet megpróbáltad. hátha egyszer... hisz ami csokis, nem lehet szar. (de.) :)
hogyén mennyire utálom a barnasajtot. egyszer kostóltam talán romániában(?). azóta is hányinger, ha csak az ízére gondolok..:)
Évekkel ezelőtt karácsonykor anyámmal gesztenyés pulykát csináltunk. Azelőtt nemigen készítettünk effélét, s hozzánemértésünket mi sem bizonyítja jobban, hogy édes gesztenyepürét alkalmaztunk az amúgy sós, húsos töltelék hozzávalójaként. Hát mit mongyak. Eddig az volt a meggyőződésem, hogy a világon elsőnek reprodukáltuk élethűen hányás ízét -hányás nélkül. De most revideálom álláspontomat. Igazad van. Az állami tejipari vállalatnak a mesesajttal ez már évekkel azelőtt sikerült. :)
Nekem teljesen mas a velemenyem a norveg karamellas sajtrol. Imadom.
Most éppen azt eszem.
Barna kenyérrel és zöld paprikával. (+ siller bor)
Tök jó.
Megjegyzés küldése