egy sima - avagy oslo első látásra

Egyszer csak kaptunk egy levelet a banktól, illetve paralel egy szerényebb idegösszeomlást, úgymond beidegződésileg, mi a büdös francot akarhat a bank, ha egy bank akar valamit, abból az életbe ki nem jövünk jól. Igen, de ez most az ittben van, ezt néha hajlamos vagyok elfelejteni. 

A bank azt akarta, hogy menjünk Oslóba megnézni a Mamma mia mjuzikelt, azt eredetit, olcsóért, nem kellett kétszer akarnia.

Tízkor indultunk, banki busszal, értsd: tízkor. Tizenegykor megetettek, megitattak, ugyan én bort csak akkor iszom, ha már nagyon muszáj, az ilyen muszájlós helyzeteket meg iparkodom elkerülni, de ezt azért elhoztam, mert ilyent én még nem pipáltam, zacskós bor, volt fehérben is, de ez a veres jobban csúszott, ha jól figyeltem,. fejenként kettőt-hármat gurintottak le a jó norvégok, na lett is olyan móka-kacagás, mire a fővárosba értünk, hogy csuda. 

Ebéd után a rajparancsnok, egy állati vicces fickó a banktól kiosztott egy papírt, rajta kis szöveg az előadásról és az ő telefonszáma, mert ugye okos felnőtt emberek vagyunk, de sose lehet tudni, még bankos fényvisszaverőt is osztott ajándékba, hátha nem vernénk vissza eléggé a fényt, amely fényen mondjuk aznap konkrétan nem volt mit visszaverni, verte volna inkább vissza a Lúdas Matyi a norvég aignerszilárdon háromszor, mert álló nap esett az eső. 

Ez persze a norvégokat egyáltalán nem zavarta, boldogan ültek Oslóban mindenféle teraszokon, Oslóban kávézót kell nyitni, ez egészen biztos, vagy bármilyenezőt, ahova be lehet ülni, lehet enni-inni, dohányozni. 

Oslo egy jó város, még esőben is. Mondjuk egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy a Madách téren vagyok, de aztán hamar kiderült: nem. 

Emberméretű, emberléptékű város, villamossal, parkokkal, terekkel, számolhatatlan fával, a világ legrondább városháza épületével (bár erről megoszlanak a vélemények, de aki hallott már olyanról, aki ismer olyat, aki egyszer beszélt egy olyannal, akinek tetszett, az szóljon már, köszi), ezer kávézóval, sirályokkal, hajókkal, fjorddal. 

És Mamma mia mjuzikellel, a legjobb helyeket prezentálta a bank, és szerencsére nem is voltunk sokan, úgy kábé húszezren. Odaléptem egy biztonsági őrhöz előadás előtt, megkérdezni, be lehet-e vinni a vizesüveget, vagy hajítsuk el, mielőtt behatolunk. Nem értette a kérdést, föl se merül, hogy vizes palackkal fogod egy óvatlan pillanatban fejbe baszarintani a székszomszédodat, ne adj isten azért jelent csődöt a színház, mert nem vettél a büfében ásványvizet, hanem iszod a magadét.

A Mamma Mia jó, egy ilyen esős napon még jobb. Mondjuk úgy soha senki még és már, mint Meryl Streep, de azért a végén jóleső borzongással ordítottam én is, hogy jaaaaaa, amikor a színpadról elhangzott: "Hallo Oslo! Vil dere en til?" (Akartok még egyet?), és felállva roptam uszkve tizenkilencezer kilencszázkilencvenkilenc norvéggal együtt a Waterloo-ra.

Énrám bank még nem volt ilyen jó hatással ennek előtte.